2008. január 11., péntek

54 éves lettem

Csak megértem. Pedig mikor 1999-ben az intenzív osztályon a lemosható mindenen feküdtem és kezembe nyomták a járuljak hozzát. Hazudtam: Azt mondtam az engem mentőknek, hogy apám azt mondta semmit ne írjak alá, amit nem olvastam és nem értek. Sok hülyeséget mondott a fater, de azért ilyet nem. Én csak vettem a bátorságot. Néztek is rám, majd hagytak olvasni. Az ilyen dögöljön meg, ugye? Ám nem sikerült. Elolvastam azt a seggvédő valamit - ami a megmentőim seggét védte - és megbékéltem. Persze közben alkudoztam is az Úrral. Három évet kértem csak, hogy a szerződésemet elrendezzem. A Párommal. Ne hagyjam má ide, amíg a kölykök fel nem nőnek. Mert ez volt nekem a fontos, ott a nagy közös halálos ágyon. A szerződés, amit a Párommal kötöttem. És bizony, azóta elszemtelenedtem. A kölykök kirepültek. A szerződést teljesítettem. Szabad vagyok. Mint madár. Sokba került ez nekem. Lényegében az életembe. Ám az ember nőtől mit várjon? Még a rabló is kegyesebb, mert alternatív. Egy rendes rabló lehetőséget ad: Pénzt, vagy életet! És egy nő? Pénzt és életet követel. És egy ember? Odaadja, amit elvárnak. Vagy... Duzzog. Itt duzzogok én mint indián. Egy utolsó utáni mohikán, mert megígértem Unkasznak. Itt duzzogok, mint utolsó munkásőr. Mert engem le se szereltek. Kénytelen voltam a leszerelésében rész venni. Nem buta az ember, csak tájékozatlan. Megkaptam feloldásom végre - rátaláltam a feloldásra - Bereményi-Cseh kettőstől. Dalban ahogy illik. Már nem vagyok kommunista, vagy mégis? (Na jó. Turul vagyok. Csak még nem találom a kettős keresztem és a gárdám.)
Illegalitásban

2008. január 8., kedd

Ha dagad a gebel

Hír a http://www.planetz.hu/ címről: "Úgy illik, hogy új lemezhez új videó is jár, és ezt a Subscribe be is tartja. A Stuck Progress To Moon című nagylemezhez most itt az első klip, ami a The Weight of Oneness dalhoz készült, az elkövető pedig az Art Mafia volt. Aki mindezt (illetve magát a zenét) élőben meg akarja tapasztalni, az menjen el az A38-ra január 18-án a második lemezbemutatójukra, de erről még beszélünk később. Tehát, Hölgyeim és Uraim, a klip:" http://www.planetz.hu/cikk_item.php?id=664
Mit monnyak? Dagad a gebelem, hiszen Máté fiam és bandája.

Nem

Kedves Naplóm. Feljegyzem hogy az utolsó bejegyzés óta zajlott az élet. Mind jogos mind pedig jogtalan követelésekre is tudni kell - ha a helyzet úgy hozza - nemet mondani. Egy erőszakos személlyel még le is magázódtam. Az idő igen változékony, amit nehezen viselni itt Sasadon. Ám mindig van fény is az éjszakában, avagy az alagút végén. A Főnök is már tud nemet mutatni. :) Mondani még nem tudja, ám mutatni már igen.
Képriport