2009. február 21., szombat

Záróra



Egy kis ital azért kellett
És a félhomály, mely ellep
Minden árnyat, mely a fény mögül les rád
És egy együttérző angyal
Vörös szájjal lassan felfal
És a táncba visz, és ott rángat tovább
Itt minden pár oly szörnyen boldog
Épp a bamba mosolyt hordod
Mint a hegedűjét koptató zenész
És a gomb a blúzról pattan már
És boldog mind, aki polkát jár
És partner jött, és partner ment
És minden vágyat szétrebbent
A záróra
És a gomb a blúzról pattan már
Boldog mind, aki polkát jár
És partner jött, és partner ment
És minden vágyat szétrebbent
A záróra
Néha egész tisztán láttad
Hogy a szépség nemcsak látszat
És hogy körbevesz egy áttetsző világ
És a hold ott fönn az égen
Tiszta fény a langyos szélben
Egyre ontja rád a nagy romantikát
Közben éhes csókok faltak
És a játszótársak csaltak
És a lépcsők mögött újabb csúszda várt
És az ajtó épp csak résre nyílt
Egy hű társ ott benn sírt
A fény úgy kattan, mint egy zár
És minden titkod fényben áll
Ez a záróra
És az ajtó épp csak résre nyílt
Egy hű társ ott benn sírt
A fény úgy kattan, mint egy zár
És minden titkod fényben áll
Ez a záróra
A záróra
És az Úr is szólt, hogy legyen
Hogy ő teremtett nekem
A lelked és a tested értem szép
Ő minden ajtót kinyit
És majd mindig-mindig segít
Csak hogy maradj, hogy maradj
Hogy maradj velem még és még és még
És minden ajtó bezárult
És mindez már csak az ócska múlt
S a zenekar se tudja már a dalt
És a hiány öltött bohócruhát
És szabadságnak festi magát
Mit a homály eddig eltakart
Aztán elém borít mindent majd
A záróra
És látod majd, ha a fény is lobban
A részeg reményt a sarkokban
A szerelmet, ami szexbe bújt
Ha a játék végén villanyt gyújt
A záróra
És lepusztult a társaság
És akkora a némaság
Mint a mennyben talán egy szombat éjszakán
Van egy korty még ott a mélyben
De már nincs íze a fényben
S még egy kövér mosoly nagyon számít rám
Megint nem lesz már, ami nem volt még
A sok lelkes szó csupa olvadt jég
Csupa langyos víz az izzó vágy után
És már eltűntek mind az angyalkák
A nagy titkok és a kis csapdák
És a sok nagy láng mind ellobban
És a sok nagy szív sem úgy dobban
Itt a záróra
És ott volt bent a boldogság
Az ajtót máris rád csapták
Láttad, ahogyan résre nyílt
De tudod már, ez nem segít
Tudod már, ez nem segít
Itt a záróra
A záróra
És a gomb a blúzról pattan már
És boldog mind, aki polkát jár
Itt a záróra
És partner jött, és partner ment
És minden vágyat szétrebbent
A záróra
És az ajtó épp csak résre nyílt
Egy hű társ ott benn sírt
Itt a záróra
A fény úgy kattan, mint egy zár
És minden titkod fényben áll
Ez a záróra
És minden ajtó bezárult
És mindez már csak az ócska múlt
Itt a záróra
És látod majd, ha a fény is lobban
A részeg reményt a sarkokban
Ez a záróra

2009. február 20., péntek

Papa: Az enyingi klán zsebre vágja a rendőrséget

Sándor István szerint a romló gazdasági helyzet csak erősíti a bűnbandákat Magyarországon.
Marian Cozma veszprémi meggyilkolása után a figyelem Enying és az ott működő bűnözői klán felé fordult.
De kikből állnak ezek a bandák, és hány van az országban? Milyenek a módszereik, és miért nem tesz a rendőrség semmit ellenük? Az egykori főnyomozót, Sándor Istvánt, a Papát, nyugalmazott rendőr alezredest, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozóját kérdeztük. Az exrendőr szerint a rendőrség tehetetlen, a bűnözők csoportjai anyagi és fizikai értelemben is erősebbek a rendőröknél. A veszprémi gyilkosság csak rövid szünetet jelent, rövidesen megint minden úgy megy, mint korábban.
Hány, az enyingihez hasonló klán működik az országban?
Nagyon sok. Szinte minden nagyobb városban. De inkább összeverődött csoportnak nevezném őket. Nem túl jól szervezettek, inkább egy-két ember által jól irányított, bűnözésre hajlamos fiatalok bandájáról van szó.
Mennyire kötődnek a cigánysághoz ezek a csoportok?
Van, ahol az etnikumból állnak össze a csapatok, máshol vegyesen. De a bandák nemcsak a cigányokra jellemzők, ezek a csoportok a megélhetési bűnözés miatt szaporodtak el. Egy-egy pénzesebb, rutinosabb bűnöző maga köré gyűjti a fiatalabbakat, fillérekért felbéreli őket, miközben magának erős bázist épít ki; a nagy sereggel meg tud félemlíteni embereket, embercsoportokat. Budapesten is van olyan bűnöző, aki két-háromszáz embert tud mozgósítani. A szervezet hierarchikusan van felépítve, a vezetőkhöz nehéz eljutni, mert addig tíz-tizenkét szűrőn kell keresztülmenni.
Akiket Ausztriában elfogtak, mert a gyanú szerint leszúrták Marian Cozmát, milyen pozíciót foglalhatnak el a bandában? Nyilván nem ők a vezetők…
Biztos, hogy nem. Ők katonák. Erőszakos bűncselekményekre vannak felfogadva, ők azok, akik bizonyos célok elérése érdekében megfélemlítik az embereket. Hasonló eset fordult elő néhány hónappal ezelőtt Kecskeméten: bementek húszan-harmincan egy szórakozóhelyre, és szétszúrtak három-négy embert. De említhetném Pécset, Biatorbágyot, teljesen mindegy, melyik várost mondom, mindenhol megtalálhatók.
Miért érezzük úgy, hogy a rendőrség semmit sem tesz a bandák ellen, a veszprémi késelés gyanúsítottjait is ismerték korábbról?
Épp az a szomorú az egészben, hogy a rendőrség mindenről tud, de csak statisztál, vagy tehetetlenül nézi az eseményeket.
Olyat is hallani, hogy valamiféle hallgatólagos megállapodás van a klánok és a rendőrség között.
Nem nevezném megállapodásnak, inkább tehetetlenségnek. A bűnözői csoportok ki tudták nőni magukat, és büntetlenül csinálhatnak szinte bármit. Még ha a rendőrség szeretne tenni is valamit, nincs meg hozzá az ereje. A bandavezetők gazdaságilag erősek, a magyar rendőrség meg a béka segge alatt van. Elég csak megnézni a rendőrök átlagéletkorát: büszke a főkapitány, hogy huszonöt és harminc között van az állomány. De az annyit is ér! Másrészt sok az áruló a rendőrségen belül, mert a bandák meg tudják venni a gyenge láncszemeket. Pedig az elkövetőket kisebb balhékért is bíróság elé kellene állítani, és így megelőzhető lenne a nagyobb balhé.
A kisebb balhék miatt eddig miért nem lehetett bíróság elé állítani a bandatagokat? Miért hunynak szemet a rendőrök bizonyos bűncselekmények fölött?
Oda se mennek. A húszkilós rendőr elesik, ha a szél megfújja. Hogy merne odamenni a kigyúrt izomagyúak közé, akik vannak öten, hatan vagy tízen? Megeszik, mint a kiflit.
Gyúrjanak jobban a rendőrök? Vagy mit lehet ez ellen tenni?
Semmit. Akinek valamirevaló esze van, az nem megy rendőrnek, inkább más munkát választ, ahol megbecsülik, és megkeresi a pénzét. Annyira szétverték a rendőrséget, hogy a fiataloknak nincs is kitől megtanulniuk a szakmát, illetve a külön műfajnak számító operatív munkát. Pedig mindenféleképpen operatív információk szükségesek, így lehetne bomlasztani a csoportokat.
Hogyan változtathatja meg a rendőrség és az enyingi klán viszonyát a veszprémi gyilkosság, illetve a két gyanúsított elfogása?
Sehogy. A rendőrség csak tűzoltást végez.
Ugyanúgy folytatódik minden, mint korábban?
Persze, az élet megy tovább. Akik nem voltak benne a veszprémi gyilkosságban, azokat nem vonják felelősségre. De van egy életszínvonal, amelyet tartani szeretnének, és mivel munkájuk nincs, másképp teremtik elő a pénzt.
Rögtön a rendszerváltás után megjelentek Magyarországon a bűnöző klánok?
A kilencvenes évek közepén, igazából az olajbűnözéssel egy időben épültek ki a csoportok. A piti bűnözők nagy pénzhez jutottak, a pénzzel hatalmuk lett, meg tudtak venni embereket, ki tudták fizetni a katonákat. Előtte nemigen volt ilyesmi.
Milyen bűncselekményeket követnek el?
Drogkereskedelem, védelem, uzsora, a leggyakoribb eszközük pedig a megfélemlítés. Például azért félemlítenek meg valakit, hogy ne induljon el egy pályázaton, mert az a banda vezetőinek érdekeit sértené. De mondok egy másik példát: sok árverést már az interneten tartanak, de nem mindet. Van mondjuk végrehajtási árverés, és ne adj’ isten összejátszanak a végrehajtóval. Odamegy nyolc-tíz ember, nem engedik be a többi licitálót, és bagóért hozzájutnak például egy ingatlanhoz.
Milyen módszerekkel szoktak jobb belátásra bírni valakit? Nyilván nem gyújtják föl egyből a házát…
Nem gyújtják fel egyből. A legcélravezetőbb a megfélemlítés. Beígérik a verést, gondoskodnak róla, hogy elromoljon az illető autója, vagy elmondják neki, merre szokott járni a gyereke vagy a felesége. Ez pont elég ahhoz, hogy összeszarja magát az ügyfél. A család a legérzékenyebb pont.
Mennyire gyakoriak a rivális klánok közötti összetűzések vagy akár gyilkosságig fajuló leszámolások?
Erre nagyon vigyáznak, inkább megpróbálnak kiegyezni a vezérek. Nemigen konfrontálódnak, mert akkor meg kellene osztaniuk az erejüket, ezért országosan is összefognak. A gyilkosságok nem gyakoriak, Veszprémben sem azért mentek arra a szórakozóhelyre, hogy megöljenek valakit, hanem így alakult a helyzet. Az sincs kizárva, hogy kábítószer hatása alatt álltak, mert nagyon sok a drogos azok között, akik a piszkos munkát elvégzik.
Kell-e az átlagembereknek félniük a bandáktól?
Ha valaki rosszkor van rossz helyen, akkor igen. Ezt mutatja a veszprémi eset is, de ugyanilyen a kecskeméti vagy a pécsi ügy is.
A magyarországi szervezett bűnözés rendszerében hol helyezkednek el az enyingihez hasonló klánok?
Annyira nincs kifejlett szervezett bűnözés Magyarországon. Nem tudnak maffiaszerű hálózatokat kiépíteni, mert mindenki főnök akar lenni. Nincs meg az egység, az összetartó erő. Vannak a nagyok, akik sok pénzzel rendelkeznek, és próbálják maguk alá gyűrni a többit.
Lát arra esélyt, hogy a közeljövőben megfékezze a rendőrség a bandákat?
Először a rendőrségnek kellene megerősödnie, hogy a bandák szerveződését még csírájában elfojtsa. Máskülönben folytatódhatnak a kilencvenes évek közepén elkezdődött bandaháborúk. Ahogy romlik a gazdasági helyzetünk, úgy erősödnek a bűnözői körök. Örülök annak, hogy a miniszterelnök korrupcióellenes hivatalt hoz létre, de a korrupciót nem ezek a hivatalok fogják megállítani.
Mi kellene hozzá?
Tiszta gazdaság, munkahelyek, reális bérek normális adózással, hogy a vállalkozók ne kockáztassanak. Amíg ezek nem teljesülnek, nem lesz változás. Sok a tisztességes ember is, de az adóhatóság és a rendőrség egy része korrupt. És amíg lószar van, veréb is van…

Forrás: (Zóna)

2009. február 19., csütörtök

Volt egyszer egy INGATLANEXPO

Az INGATLANEXPO 1999-ben nyitotta meg kapuit a hazai ingatlanszakma és az ingatlanpiac szereplői, tényező számára. Az INGATLANEXPO kiállítás, konferencia és vásár volt egyben. (Mindazon funkciókat, amelyeket a mai Lakásvásár már gyakorolta.) A rendezvény szervezője, lelke Cserkuti György. Vele 2002-ben készítettünk interjút. Az INGATLANEXPO 1999 –től 2005. évig működött. Élt 7 évet.
A piaci versenyben az INGATLANEXPO-nak - ahogy az piacgazdaságokban szokás - versenytársai támadtak, a bankok, az ingatlanfejlesztők, a hatóságok és a közönség kegyeinek megnyeréséért. Jellemző a magyar viszonyokra, hogy a versenyzők közül napjainkra összesen egy maradt talpon, a Lakásvásár. ( Lásd: http://www.lakasvasar.com/ )
A baloldali fotón az 1999 évi expon Nagy Robival és kisfiával Etelével vagyunk a standon, ahol bemutattuk a nagynyilvánosság előtt is Budapest első lakóingatlan-érték térképét. A jobboldali fotón Illés Árpi tartja a frontot a közös standunkon http://www.ingatlan-online.com/ és http://www.kozvetito.hu/ ügyben.

Szép volt Gyuri!




A körben
És újra oszt és a kártya táncol
Belemerül, magas a tét
De nem a pénz és a győzelem sem
Csakis az, hogy játsszon még.

Emel és oszt és a választ várja
A káosz helyén mit talál?
Hogy az a jel, mit a sorsunkba rajzolt
Milyen úton jár?

Én tudom a treff az, az elbukott harcos
És tudom a pikk csatát jelent
S a kincs, a káró, a hadvezérnek jár
S a körben a vesztes szín áll.

És ha nem illesz a sorba
Könnyű kézzel félredob
Már ott a bűnös, aki jó útra tért
Mégis ugyanoda ért.

Én tudom a treff, az a hódítók színe
És üzen a pikk, hogy hálát ne várj
S a díj, a káró, az árulónak jár
S a körben a vesztes szín áll
A körben a szív, a vesztes szín áll.

Furcsán nézel, hogy ha mondom
Hogy a szeretet majd nyer,
Az élet más, már túl sok a példa
De nekem más szín mégsem kell.

A király ítél vakon, a szolga végrehajt,
Bár fáj, hogy látom
Amit érzel, ha vesztesz
De másik arcod úgy sem lesz.

Már tudom a treff, a gyáván a rendjel
És tudom a pikk a hamis barát
És int a káró, az időnk már lejár
S a körben a vesztes szín áll
S a körben a vesztes szín áll,
A körben a szív, a vesztes szín áll.

Még nem elég

Váci Mihály fájdalmasan gyönyörű verse. Minden sora, arvisura.
Ilyet csak azt tud, aki alulról és küldetéstudattal jön. Ilyen volt édesanyám. Ilyen vol apai nagyanyám, Berg Lizi. Sosem felejtem, ahogy a második diplomám átvételekor ott ált kis barna kabátkában retiküljével, szinte bújva egy oszlop mögött - mert ugye ő öltözetéből is látta nem oda való - Budapesten a Műszaki Egyetem aulájában és nézte Lacikáját - a nadrágos urak között - akinek ő már iskola előtt az elsős olvasókönyvet megtanította. Rámutatott csak a képre és Lacikája fújta. És lám, az ő Lacikája. Igen Mama! Semmit nem felejtek és én már azt is tudom, amit maga csak érzett. Lehet hinni is és tudni is. Minél kisebb a tudás, annál nagyobb a hit és fordítva. Ám gondolta volna-e egy magyar zsidó, hogy unokája a Francia Köztársaság elnöke lesz? Gondolta volna-e egy kenyai varázsló, hogy unokája az USA elnöke lesz? Igen Mama. Én is hiszem, hogy unokám ...


Még nem elég
Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.
Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Dalban tlg: Bús földemen ...



2009. február 18., szerda

Iszonyat földje Gáza 2009

Döbbenetes bemutató érkezett az Internet tengerén Internetes Anonimusztól. A képek bemutatják a gázai helyzetet. Bemutatják Izrael állam 2009. évi népírtását. Vajon hogy kommunikálnák ezt a "sajtómunkások" meg a jogvédők, ha mi magyarok ilyen munkát végeznénk itthon a cigánytelepeken?
(Megjegyzés: Kiváló médiadolgozó, akikre büszkék vagyunk, a média szagértő, aki könnyedén bebizonyítja a tételt és az ellentételt egyaránt. Csak pénz dolga.)

Az Iszonyat földje: Gáza 2009

Krumplispogácsa parasztosan

Én krumplispogácsa szegényesen néven ismerem
- 1 kg burgonya,
- fél kg liszt,
- 20 dkg fagyos zsír,
- 1 csapott ek só.
A krumplit sós vízben megfőzöm és még melegen átnyomom a krumplinyomón. Egy deszkán összegyúrom a többi hozzávalóval egy centis vastagságúra nyújtom. Pogácsaszaggatóval kiszúrom és hideg zsírral kikent tepsiben, a pogácsák tetejére kent- kisujj percnyi - zsírdarabkákkal betolom a forró sütőbe. Félidőben megfordítom a pogácsákat. Forrón tálalom. Így a recept az Internetről és kiegészítve a nagyanyám szokásaival. Igen erre emlékezem és ezt próbáltam megtanulni.
Beszélhetünk mi itt értelmiségi létről és világválságról. Csak azt szeretem, amivel nagyanyáim etettek, így az vagyok amit magamba szívtam (érzések) és megettem. A korgó gyomrú magyar parasztért könyező, szorongó, érte harcra kész tékozló fiú. Huszárgyerek.
Ám tartsunk mértéket (Frank Júlia nyomán)
1 púpozott evőkanál liszt = 2 dkg
1 csapott evőkanál liszt = 1,5 dkg
1 liter liszt = 65 dkg
1 púpozott evőkanál zsemlemorzsa = 1,8 dkg
1 csapott evőkanál zsemlemorzsa = 1,2 dkg
1 púpozott evőkanál búzadara = 2 dkg
1 csapott evőkanál búzadara = 1,5 dkg
1 púpozott evőkanál só = 2 dkg
1 csapott evőkanál só = 1,5 dkg
1 csapott teáskanál só = 1 dkg
1 púpozott evőkanál cukor = 2 dkg
1 csapott evőkanál cukor = 1,5 dkg
1 evőkanál olaj = 1,5 dkg
1 evőkanál vaj = 2,5 dkg
1 evőkanál zsír = 2,5 dkg
1 teáscsésze = 2 dl
1 kávéscsésze = 1 dl
1 vizespohár = 1,5 - 2 dl
1 dl liszt = 6 dkg
1 dl búzadara = 7 dkg
6-7 közepes nagyságú burgonya = 1 kg
5-6 nagyobb alma = 1 kg


2009. február 17., kedd

Magyar Kappan Szer

„De jól illik a sült kappan,
a cintálba hara-hara-haha
Jó bort mérnek Füreden

és Kaposvárt bahara-hara-haha
Ígyál jó pajtásom,

tőled nem sajnálom
Sokáig éhé-réhé-réhéhélj.”


A szer (klub) célja: Szerünknek (klubunknak) egyetlen célja van, a magyar kappantenyésztés és termelés fenntartása, a kappan sült húsának élvezete. Az élvezet előtt jó magyar pálinkával utána jó magyar borral locsolva a gigát. Mert a többi már részletkérdés.

Rendes tag: Tagjaink sorába várjuk mindazon magánszemélyeket – fajra, nemre, nemzetiségre, vallásra, nemi –és nemzeti identitásra, bőrszínre tekintett nélkül - akiknek igénye van évi fél tucat kappanra (azt megrendeli, leelőlegezi és meg is veszi) és részt vesz a Klub Éves Kappan Szertartásán , mely körbejár a magyar tenger, a Balaton partján.

A Kappan Rend Vitéze: A szer (klub) tiszteletbeli tagja. Mely címet a tagság adományozza a szertartások (fesztiválok) alkalmával.

Géza
cintányérnok

Internetes Anonimusz: Kedves Cigány kontra Kedves Magyar Paraszt

Internetes Anonimusz: Kedves Cigány kontra Kedves Magyar Paraszt!

Kedves Cigány!

Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam.

Azért írok, hogy értsük egymást végre. : A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem. Most az egyszer lássuk be, hogy komoly különbségek vannak közöttünk. Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk.
Nem szeretlek téged.: Miért? Talán mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ez ne menjen így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltségük és szellemi képességeik ellenére beerőltetem az iskolákba hogy tanulhassanak, hogy szakmájuk legyen, és képessé váljanak az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája.

Óriási különbségek vannak köztünk. : Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.

Nem vagyok irigy. : Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra.

Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém. : Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte. Félnem kell tőled. Miért?Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van.

Nem adok neked munkát. : Miért? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunka. Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked. De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne. Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele.

És barátom, nem sok időd van már. : Lassan az összes cérnám elszakad. Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban. Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik. Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással.

Mit várok tőled?

1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.

2. Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog...... Tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).

3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést. Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.
4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.
Baráti tisztelettel:

A MAGYAR

Kedves Magyar Paraszt!

Váläszlevelemben rámutätok nézőpontod tärthätätlänságárä. Bäjäid okä nem én, hänem te mägäd vägy. Be vägy szärvä, hogy birkäsággäl egybekötött päzärló dzsentry életmódod nem folytäthätod. Igenis rässzistä vägy, mert nem engem, hänem säját csäládodät és fäjtádät szereted. Ezt äz Isten se akarja. Engem szeress! Mi ez hä nem megkülönböztetés, rässzizmus? Még szerencse, hogy ä médiä és ä pénz nem ä te kezednél vän. Nem vägy sukér. Nézd csäk meg ä celebeidet ä tévében? Mennyivel sukéräbbäk ä romák. A mainstream médiä már tudja mi az érték.

Igenis lovägolunk. :Ibi húgom bármikor meglovägol, ävägy lovägolhätsz äz äpád fäszán Máriäpócsról häzämenet ä szäkädt käntáräddäl.

Nem vägyunk mások. : Te vägy ä más. Ä rässzistä és ä fäsisztä, ám én szeretlek téged. Äz vägy nekem, mint testnek ä kenyér … Säjnálod tőlem ä megélhetést? Ä gyerekeimnek läkás kell, ruhä kell, enni kell. Olyän nehéz ezt belátni? Te nem csinálsz gyereket, mert élhetetlen vägy. És mire mentél vele? Én gondoskodok äz utánpótlásról, helyetted is. Mert ä gyermek maga az élet céljä. És te és nőd célt tévesztettél.

Neked ä pénzért keményen meg kell dolgozni? Mert hülye és tehetségtelen vägy. Miért dogozol ebben äz Új Világbän? Itt munkáväl nem lehet előrébb jutni. Nézd meg csäk ä säját fäjtád pénzeseit. Egyet mutäss csäk, äki milliárdos vägyonát becsületes és tisztességes munkáväl szerezte? Így äztán nekem ne päpolj itt.

Gyerekeim csekély műveltségéről és szellemi képességeiről meg ne izélj itt nekem: Körbeveszik – mert meg tudnäk szerveződni – ä te hülye gyerekedet äki egyedül vägy ä bärátjáväl kószál és kedvesen felkérik ä mobiljä meg ä zsebpénze átädásárä. És átädjä? Nä ugye. Munkä ez? Ez nem munkä, ez játék. Äz én gyerekeim játszvä is többet szereznek mint ä te bämbä, hülye és birkä gyereked.

Igen, szeretem ä szépet, ä gäzdägságot: Nem áltätom mägämät äzzäl hogy ä becsület és ä tisztesség vezet ä gäzdägsághoz és ä szépséghez. Sose vezetett. Én az élet királya vagyok! Hogy elveszem äzt, ämi nekem jár? Näná hogy elveszem, hä megtehetem. Te is elvennéd, hä lenne hozzá kurázsid. Te mit tudsz elvenni tőlem? Na? Ki akkor itt az élhetetlen?

Félj is csäk bátran tőlem: Mert ämi kell nekem äzt vägy törvényesen, vägy törvénytelenül de elveszem tőled. És te? Egyszerűen kell nekem és ä gyerekeimnek. És hovä menjek elvenni, odä ähol nincs? Ennyire bäromärcú äzért még te sem lehetsz. Äz ember odä megy, ähol tälál. Kätona, päp, oda megy hun käp. Na? Katonáiddal papjaiddal állok egy sorban. Mért? Ők dolgoznak?

Én nem munkálkodom: Ä munkä ä mägyäroknäk és egyéb birkänépeknek väló. Én üzletelek. Üzletember és művészember vägyok. Miért? Äkiket őseidnek tärtäsz, ä szkíták nem tűrték ä räbságot, inkább belehältäk. Kellett nekik a szabadság. Nä äz én őseim meg nem bírták ä pénztelenséget. Ezért is szeretem äz äränyät. Értek is hozzá. És te?

Még äz äränyvonätotokrä se vigyáztätok: Ki is vitték äz ämerikäiäk. Visszäkäptátok ä koronátokät és ezt ünnepeltétek. Nä és äz äräny? Bizony Päräszt! Ez äz élhetetlenség.

Munka?: Én ezt ä fogälmät ä mägäm nyelvén nem is ismerem. Nem is nekünk való. Óvom is tőle a gyerekeimet. Ähogy äz äjándék fogälmát sem ismerjük. Te äzt hiszed äjándékozol nekem, én meg tudom olyän nincs. Mert äz nekem jár. Jobbän is jársz, hä mägäd ädod, nem én megyek érte ä tesókkäl. Ezt nem értik a kapzsi vénasszonyok. Mi egymást is szeretjük, nem csak téged és javaidat. Mi csoportosan vidáman járunk, te meg zúgó fejjel morcosan egyedül bóklászol, munkába be, munkából ki.

Mi lenne, hä mägämrä hägynál? : Hát äkkor mástól lopnék. Mert ä lopás äz művészet. Te is ellopod ä tehenek borját, ä disznók mäläcát, ä méhek mézét. És még te jössz nekem?

És nekem ne cigányozz! : Säját miniszterelnököd is megmondtä neked, az tilos! Pont äzért nem szeretem, hä cigányozol, mert nyelvedben minden szeméttel összefüggésbe hoztäd. Új läppäl indultäm: Romä. Ez ä helyes megszólítás.

És én mit várok tőled?

1. Feltétlen tiszteletet és szeretetet.

2. Erőszäkmentességet, mert hä egyszer én odacsäpok ä tesóimmäl – ha nem adod önként - äz neked nägyon fájni fog...... Tudod, még mi vägyunk kevesebben de már nem sokáig. Mi több. EU-ban már többen is vagyunk mint ti. Ä bölcsiben, äz ovibän és äz älsóbän no meg büntetés-végrehäjtásbän máris lenyomläk, csak ebben az országban.

3. Törekvést äz én ellátásomrä. Tänulást, tänulni äkärást, pontos munkävégzést. Minden segítséget és ösztönzést megkäpsz. Újra és újra elveszem javaidat, hogy folytathasd a bővített újratermelést. Motiválläk, majd sírva nevetünk, táncolunk, mulatunk.

4. Továbbra is rässzistázunk és fäsisztázunk. Mert te nem vägy más, hisz mind ä ketten tudjuk jól, hogy ä fehér bőröd se zävär engem. Hagynám akkor, hogy gyereket csinálj a húgomnak, hogy teherbe és rokonságba essünk? Én szeretlek, mert ä megélhetésem feltétele vägy. "Az vagy nekem, mint testnek a kenyér, tavaszi zápor a földenk ... " Na? Én megbecsülöm ä jószágod, veled ellentétben, äki hägyod mägäd mindenki áltäl kifosztäni. Miért csäk äz fáj büdös Paraszt ha én lopok tőled? Nézz már körül! Én kicsit lopok a megélhetésemért? És mások? Csak a kicsit bántanád?

Testvéri szeretettel és jószágod iránti sóvárgással:

Ä TE ROMÄD


2009. február 15., vasárnap

Dr. Papp Lajos arvisúrái

Igazmondás. Életről, táplálkozásról, magyar történelemről és identitásról. Nem rövid az előadás. Ám hallgatni kell: "Olyan kegyelem, mint nekünk magyaroknak, aki ide született és magyar nyelven beszél senki másnak nincs e világon. ...
Vissza kell tanulnunk a történelmönket. Visza kell venni a magyar öntudatot."
Előadás